Ha meghallunk egy női sikolyt: "Segítség, egy egér!", még nem lehetünk biztosak benne, hogy a hölgy tökéletesen határozta meg a villámgyorsan menekülő kisemlőst. A körülöttünk élő cickányok, pockok és egerek ugyanis valamennyien apró, szőrös állatok. Az egereket könnyen el lehet különíteni a másik két csoporttól, hiszen farkuk legalább testhosszúságú, míg a cickányok és pockok farka jóval rövidebb

Az egerek közé hazánkban hét faj tartozik (eltekintve a patkányoktól, melyek rendszertanilag szintén az egérfélék családjába sorolhatók), közülük a házi egér a legismertebb. Négy fajt sorolunk az Apodemus nemzetségbe (erdeiegerek), és további két kevésbé ismert faj, a törpeegér és a güzüegér fordul elő még Magyarországon. Egyetlen egérfajunk sem védett, valamennyi nagy számban található meg az ország teljes területén. Meghatározásuk nem könnyű, de ha van módunk közelről megfigyelni őket, akkor nem is ördöngösség!

Kis lábon, nagy lábon

Nézzük először a legkönnyebben felismerhető pirók egeret, mely 10 cm-es testhoszszával a nagyobb egerek közé tartozik. Gazos élőhelyeken fordul elő: árokpartokon, erdőszegélyekben, ártéri bokrosokban. A mogyoróbarna állatot a hátán húzódó sötét csíkról könnyedén azonosíthatjuk. Esetleg a csíkosegérrel téveszthetnénk öszsze, de ez a fokozottan védett fajunk rendkívül ritka, így kicsi az esélye, hogy szemünk elé kerüljön (valójában nem is az egérfélék közé, hanem az ugróegérfélék családjába tartozik). Ha a szerencse mégis elénk vezérelné, akkor a csíkosegeret a testhosszát háromszorosan meghaladó farokhosszáról ismerhetjük fel.

A másik három erdeiegér elkülönítése már jóval nehezebb és nagy gyakorlatot igénylő feladat. A kislábú erdeiegér nevének megfelelően kisebb lábon él, mint rokonai. Hátsó lábának talpmérete 17-20 mm. A három közül ez a legkisebb faj. Színezete fakóbb, szürkésebb, mint a többi erdeiegér-fajé. Csak Kelet-Európában honos. Elgyomosodott nyílt területeken, felhagyott szántókon és azok szegélyében fordul elő nagyobb számban.

Nagyon hasonló faj a közönséges erdeiegér, mely valamelyest nagyobb testű, talpa 20-24 mm. Az egerek közt viszonylag a legnagyobb szemmel és füllel rendelkezik. Hófehér mellén, a mellső lábak között kis sárga foltocskát figyelhetünk meg. Erdők, erdőszélek gyakori lakója. Legnagyobb hazai egerünk, a sárganyakú erdeiegér kissé élénkebb színezetű, mint az előző faj. Nyakán alul sárga sáv található. 23 mm-en felüli talphosszának és hosszú lábának köszönhetően hatalmasakat tud ugrani. Menekülés közben méteresnél nagyobb ugrásokkal, cikkcakkban halad. Erdőkben, erdőszéleken él. Jól mászik fára, ennek köszönhetően faodvakban, mesterséges odvakban is gyakran megtelepszik.

Az erdeiegereknek hatalmas, kidülledt szemük van, ezért tűnik az ábrázatuk kissé ijedtnek. A ragadozók nem tudják őket a farkuknál fogva elkapni, ugyanis ilyen esetben a bőrt levetik a farokról, és egy pillanat alatt eliszkolnak. A megnyúzott farok hamarosan elszárad, majd lehullik, de a lényeg, hogy az egér túlélte a kalandot!

Fűkunyhó a nádszálon

Európa legkisebb rágcsálója, a törpeegér nedves élőhelyek, gyomtársulások lakója. Mérete olyan apró, hogy már önmagában erről is meg lehet ismerni, de a testéhez képest rövid fül is jó határozóbélyeg. Mindössze 4-10 g tömegű. Kapaszkodófarka van, melynek nagy hasznát veszi, amikor körbefogja vele az erősebb szárakat, kórókat, így mászva fel-le a magas növényzet között. Leginkább építőművészetéről híres, apró, öklömnyi fészkét ugyanis magaskórós gyomnövényekre, nádszálakra építi. A fűszálakkal 20-80 cm magasan, művészien odakötözi a fészket az erősebb szárakhoz. Minden egyes fészekaljának újabb fészket készít. Nagyon szereti a meleget: gyakran a fészek tetején vagy egy nagyobb levélen napfürdőzik. Territóriuma rendkívül kicsi, mindössze néhány négyzetméter. A fészkét leggyakrabban kora tavasszal vehetjük észre, mikor az elszáradt és hó által lenyomott növények közt láthatóvá válnak az akkorra már elhagyott fűgombócok.

Mint a güzü!

Fajgyőztes egerek

Amilyen kártékony tud lenni az egér, olyan nagy hasznot is hajt az emberiségnek, mint a tudósok kedvelt kísérleti alanya. A laboratóriumokban túlnyomórészt albínó, tehát hófehér, piros szemű egereket használnak fel, de a domesztikált egérnek ezenkívül még számos színváltozata létezik. Hobbiállattartók már jóval azelőtt is foglalkoztak egértenyésztéssel, hogy a fajt a XX. század elején felfedezték a tudomány számára: Angliában több mint száz éve léteznek egértenyésztő-klubok, és rendeznek egérkiállításokat. Az ipari forradalom sokakat megfosztott a haszonállattartás lehetőségétől, ám a britek nem voltak hajlandók szakítani nemzetük állattenyésztő hagyományaival. Kis méretéből és nagy szaporaságából adódóan az egér alkalmasnak bizonyult arra, hogy akár egy nyugdíjas bányászt is hozzájuttasson a fajtanemesítés sikerélményéhez.

A két szürke színű egerünket, a házi és a güzüegeret sokáig egy fajnak tartották, annyira hasonlítanak egymásra. A hasonlóság valóban megvan, de a güzüt hófehér melle jól elkülöníti a házi egértől, melynek háta a sötétebb szürkéből fokozatosan a has felé világosodik. Mindkét faj farka majdnem teljesen csupasz, és kissé rövidebb a teljes testhossznál. A két faj közötti igazi különbség az életmódjukban nyilvánul meg. A házi egér falusi házak, istállók, raktárak, gabonatárolók közönséges faja. Főleg a településeken él, és ott mindenféle szerves táplálékot hajlandó elfogyasztani, a magvaktól egészen a konyhai hulladékig. Gyakran összerágott újságpapírból készít magának fészket. Jelenlétét jellegzetes "egérszagáról" is észrevehetjük, mely az összes többi fajtól jól elkülöníti. A házi egér eredetileg Ázsia lakója volt, de évszázadokkal ezelőtt eljutott Európába, majd az egész világot meghódította. Az egyetlen egérfaj, mely ma minden kontinensen előfordul.

A güzüegér szántóföldi állat. Mezőgazdasági területeken épít magának méreteihez képest óriási, domb alakú várat. Az ún. "güzühordás" 1-1,5 méter széles és 40 cm magas földkupac, melynek belsejében gyomnövények terméseit halmozza fel a csoportban élő kis állat. A hordás alatt, a talajszinttől 30-40 cm-re van a fészke, melyet száraz levelekkel bélel ki. A hordás, mint egy nádtető, megvédi a beázástól az egereket.

Egérúton télen-nyáron

Minden egerünk növényevő. Valamennyien magvakat, terméseket, zöld hajtásokat, gyümölcsöket, esetenként egy-két rovart fogyasztanak, csak ezek aránya eltérő fajonként és élőhelyenként. Zápfogaik gumós felületűek, így nagyon hasonlítanak az emberi zápfogakra is.

Metszőfogaik folyamatosan nőnek, és csak a folyamatos rágásnak köszönhető, hogy állandó hosszúságúak. A metszőfogaknak csak a külső felületét borítja zománc, emiatt a belső oldal jobban kopik, mint a külső, ami borotvaéles, zománcperemű fogfelületet eredményez.

Valamennyi egér rendkívül szapora. Évente 3-4-szer fialnak, és 21-26 nap vemhesség után szülik meg 3-9 kölyküket. A fiatal egyedek mindig sötétebb árnyalatúak és szürkésebbek, mint az öregek. Téli álmot nem alszanak, így a kemény, hideg időket részben az ősszel feltöltött raktáraik tartalmával képesek átvészelni. Télen a hó alatt taposott ösvényeiken közlekednek. Ilyenkor a ragadozókkal szemben is nagyobb biztonságot élveznek. Az egerek amúgy is elsősorban napnyugta után mozognak. Számos ellenségük van, így állandóan résen kell lenniük. A legkisebb zajra is menekülnek, és a legközelebbi lyukban bújnak el. Az éjszaka sem nyújt biztonságot számukra, hiszen éppen a baglyok a legfőbb pusztítóik, de a szőrmés ragadozók, mint a menyét, róka, nyest és a macskák is sokat elkapnak közülük. Meleg nyári napokon a kígyók is vadásznak rájuk, amellett, hogy az ölyveknek is kedvelt táplálékát jelentik.

Ennivaló egérkék

Az egerek esetében ritkábban fordul elő gradációnak nevezhető túlnépesedés, mint a pockoknál. Ez nem utolsósorban a népességszabályozó tulajdonságaiknak is köszönhető. A házi egér esetében például, ha túlságosan megnő az egyedszám egy élőhelyen,
a domináns nőstény terméketlenné válik, a fiatal nőstények pedig később válnak ivaréretté. A kicsinyek felfalása is populációszabályozó tényezőnek tekinthető, hiszen ez stresszes állapotban gyakoribb, utóbbi pedig a túlnépesedéssel áll összefüggésben.

Az egerek rágcsálók, rágcsálásával azonban csak a házi egér okoz igazán kárt, hiszen a többi faj általában nem él az ember közelében. Persze ősszel szinte bármelyik faj betelepedhet a lakóházakba, és olyankor ezek is bosszúságot okozhatnak. Ugyanakkor szerepük nagyon fontos a táplálékláncban, hiszen szaporaságuk és gyakoriságuk folytán fontos táplálékállatai a ragadozóknak, egyedszámukkal befolyásolhatják azok utódnevelési és túlélési esélyeit. Közelről figyelve az egereket, rendkívül bájos, ügyes és mókás állatokat ismerhetünk meg bennük, melyek valóban érdemesek a figyelmünkre.

dr. Bihari Zoltán