Ma ismét nyaralni mentünk. Egy év alatt már harmadszor. Amikor láttam, hogy mami szedi szét a ketrecemet, és felhalmozza a becsomagolt táskái tetejére, már mindent tudtam. Elkezdtem én is csomagolni az útra, kaját hordtam be magamnak a hordozó ládámba, és a Blökit. Egy óra múlva már az országúton robogtunk, elöl papi és mami, hátul a nagyi és én. Nagyi jó fej amúgy, tipikusan olyan, akit imádnak az állatok, a madarak rászállnak a vállára, a nyulak odarohannak hozzá az erdõben, ha látják… De én tartom magam, mert bizony nem barátkozok senkivel. Még vele sem. Jól meg is haraptam, amikor csak tudtam. Mamit ismerve víz mellé megyünk, papit ismerve pedig valami vár-nézõbe. Kiváncsi voltam, ki fog nyerni. Szerencsére mami nyert. Vízhez mentünk. Vár sehol. Csalódott is voltam, hogy talán idén már meg se látom az országban található 147. várat, pedig milyen szégyen ez egy görénynek. Hah, majdcsak túlteszem magam rajta valahogy. Egész úton elõttünk ment egy nagy piros autó, de nem gondoltam, hogy ugyanoda megy, ahova mi. Pedig de. Mami testvéréék voltak, meg a gyerekeik. Tele is lett velük egybõl az a ház, ahova mentünk! Gondoltam, ideje, hogy kivegyenek a hordozómból, és megmutassák, miért is utaztunk ennyi. Mami ki is vett, majd áthelyezett a frissen összeszerelt ketrecembe a verandán. Hát, köszi. Nem is tudom, mire számítottam. Mire felocsúdtam, már csak a hátukat láttam, ahogy úszógumikkal és pokrócokkal felszerelkezve mentek ki a kapun. Az esték és a reggelek voltak mozgalmasak. Reggelente, amikor a többiek még aludtak, mamival és nagyival kocsmába mentünk. Mami szokás szerint ilyen fekete löttyöt kért, amit ha megivott, már nem remegett a keze. Érdekes ez a hely nagyon. Ahogy így ültünk a kocsma kertjében, én meg nézelõdtem, egyszercsak azt láttam, hogy férfiak ólálkodnak körülöttem! „Gyertek, csendben, kerítsük be! Pista, valahogy kergesd be a zsákba!” Mami erre megköszörülte a torkát, majd ezt mondta: „Hé, a vadászgörény velem van!” „Ja, igen? Azt hittük, fanyest!” Tiszta dinkák ezek. Itt amúgy sem lehet nyugodtan sétálni, mert mindig valaki odarohan hozzánk, különös kérdésekkel. „Meg lehet fogni? Harap? Ez biztos? Mi ez? Mennyiért adná el nekem? Na, látja, hogy sírnak a gyerekeim! Szóval, mennyi?” Vagy ilyenekkel: „Nem szégyeli magát, egy ilyen állatot tart?! Egy ilyen ölte meg az összes csirkém! Szégyen gyalázat! Lehet, hogy pont ez volt!? Fizesse meg a károm!” Esténként végigharaptam a társaságot, amiért mami vagy visszazárt a ketrecbe, vagy elvitt sétálni. Egy alkalommal, amikor a teraszon pihengettem a ketrecemben, egy macska nézett be hozzám. Szó szerint! Ott állt, és nézett rám a nagy sárga, buta szemeivel. Kiderült, hogy a kajámat szeretné, de én aljas is vagyok, meg irigy is, így lehuppantam a hintaágyamból, és jól láthatóan és hallhatóan, csámcsogva elkezdtem megenni. A macsek nagyokat nyelt, én meg majd megfulladtam, mert nem voltam éhes, de hát csak nem adom oda egy macskának az ebédem! Persze mamiék ahogy hazaértek délután, elhalmozták azt a dögöt sonkával meg csirkével. Szép, mondhatom. Innentõl már nem hagytak a teraszon, hanem bevittek a nappaliba. Idõvel megtanultam a rokonok, és a gyerekek nevét is. Mami jókat játszott az egyik rokon nénivel, akit Vikinek hívtak. A játék nagyjából abból állt, hogy mami felvett, és elkezdte velem kergetni Viki nénit, aki visítozva rohant elõlem! „Tedd le a görényt, nehogy megharapjon! Gyöngyi, hallod? Jajj, ne, mégse tedd le! Segítség! Gabi!” Irtó mókás volt! A hatás kedvéért hörögtem is egyet-kettõt. A legnagyobb melegben indultunk haza. Majd megfulladtam a hõségtõl. Mami titokban vett nekem egy fél literes üdítõt, amit betett a hordozómba. Szorosan átöleltem, így gurulgattam ide-oda, az üdítõt fogva. De legalább jó hûvös volt. Néha kinéztem az ablakon, de csak a végtelen síkságot láttam, sehol egy domb, vagy egy fa… egy alkalommal nagy, tarka állatokat láttam legelni az út mellet. Vajon mikor érünk már haza? Hazaérve minden változatlan volt, mindenem megvolt, nem loptak el semmit. Mami morgott kicsit, hogy valami halak letépték a növények leveleit, de nem értettem, hogy mit akar ezzel. Hiába, mindenütt jó, de legjobb otthon. (Mami beszámolója: Nyaralni mentünk Syddel, anyámmal, a tesómékkal és a gyerekekkel. Hát érdekes volt nagyon, Sydet inkább csak akkor vettem ki, ha sétálni mentünk, vagy ha tudtam rá figyelni, elég kis pukkancs volt. Egyik nap odasettenkedett hozzá egy kóbor macsek. Sydet szerintem nem érdekelte, de innentõl inkább a házban volt, ha nem voltunk otthon, jobb a békesség.)