| Storyk : Topi történetei avagy a gazdinevelés fortélyai |
Topi történetei avagy a gazdinevelés fortélyai
2004.01.16. 10:09
A nevem Topi. 4 hónapos, kb. 40 cm magas nőstény vagyok, hajam kék, szemem színe barna. Különös ismertetőjegyem: lógó fülem van és kos orrom. Mit írjak még? Hivatalos nevem: Jolly Jumper Quiz, ez szerepel a személyi igazolványomban. (Bocsánat, származási lapomon. Pedig de szeretnék én is egy igazolványt! Eddig még csak láttam, de milyen szívesen áttanulmányoznám tüzetesebben! Mi nyúlnyelven csak átrágásnak hívjuk az ilyesmit). 5 hetesen kerültem a gazdimhoz. Egy hosszú vonatút után érkeztem az otthonomba. Egy napig nagyon féltem, csak akkor merészkedtem ki a kuckómból, amikor nem volt senki a közelemben. Azért a kosztot, amit elém raktak, megettem. Aztán benyúlt egy kéz, és megragadott. NA!!!!! De nem, ez jó volt. A gazdi keze volt, és megsimogatott. Azóta nem félek. Már pár nap után elkápráztattam a családot akrobatikus képességeimmel. Belemásztam a szénarácsba (úgy kellett kiszabadítani, de azért jó hecc volt), felugrottam a falra a nyitott ketrecajtón keresztül (ezt azóta többször kipróbáltam, de még mindig nem fogadom el, hogy nem tudok repülni), ha kivettek a ketrecből, azonnal kiszabadultam a kezükből és elfutottam. Azóta ritkán emelgetnek, de ha igen, akkor is én nyerek. Legutoljára a gazdi kb. 1 hónapja próbálkozott, elutazott valahová, és ott megmutatták neki a nyúlfogás technikáját. Én meg megmutattam neki éles körmeimet. Azóta nem próbálkozott. Szegény! Még mindig nyalogatom a sebeit. De azért halad a megismerésemmel. Tudja, mikor kell enni kapnom, ha esetleg elfelejtené, azonnal felhívom rá a figyelmét. Egy baja van. Még mindig képtelen megtanulni, hogy a reggelit fél hatkor kell tálalni. Következetességről papol, hogy tanuljam meg, hogy a fél hét az fél hét. Még mit nem! Egy órát kell rágnom a ketrecet, mire végre felkel, és szervírozza a finom magkeverékemet. Kivétel a hétvége. Valahogy olyankor több esze van, és hamarabb rájön, hogy ha teljesíti a kívánságomat, hamarabb szabadul, többet alhat.
Azt mondja, okos nyuszi vagyok (naná, ez nem kérdés), mert
az esti takarítás előtt önként beleugrom a szállítóketrecbe (jó hogy, ki ne menne bele, amikor ott egy fél répa)
délben jelzem, hogy hahó, felébredtem, kérem az almámat (s rágni kezdem a ketrecet)
este, lefekvés előtt menetrendszerűen kérem az esti simogatásomat. Ilyenkor felugrom a hasára, s elszenderedem. Még a könyvét sem bántom, ami kivétel, mert én egy művelt nyuszi vagyok, csak úgy falom a könyveket, újságokat, plakátokat. (Pl. a Tartuffe szereposztását már csak én tudom, a gazdi szerint leettem az egészet, de én sokkal finomabban fejezném ki magam, mondjuk úgy, salátává olvastam, s mivel szeretem a salátát…)
Gazdim perlekedik velem, hogy miért nem pisilek végre egy helyre a ketrecemben. Jó vicc! Mert nem jött el az ideje. Én még kicsi vagyok. Örüljön, hogy a szobáját nem pisilem tele. Egy-két bogyót kivéve nem is kell utánam takarítani. Na jó, csak a forgácsot. De arról igazán nem tehetek, hogy szeretek a ketrecemben rohangálni, s közben szétrúgom az almomat. Naponta kb. 10-szer kellene utánam takarítani, de felesleges, mert 2 perc múlva minden ugyanúgy néz ki. Mi következik ebből? Nem is kell takarítani. Tiszta nyereség vagyok, nem? De mindig megkapom. Ha jön hozzánk valaki, szégyenkezni kell miattam, rendetlen vagyok, stb. Az igaz, hogy ha vendég jön, muszáj megnéznem, s mivel én nem tudok odamenni hozzá, kiharcolom, hogy ő jöjjön hozzám. Hatalmas rohangálást rendezek, felugrok a kuckóm tetejére, onnan a szalmakosaramba, rágom a ketrecet, leugrok, futok egy kört, s kezdem elölről. Ez általában hat. S megnéznek. Aztán kapom a megjegyzéseket. Na jó, van benne némi igazság, kicsit rendetlen vagyok, de mit csináljak, társas lény vagyok, s ha kihagynak az eseményekből, muszáj valamit kitalálnom.
Egy gyengém van: a kaja. A gazdiét is mindig megkívánom. Ha a gazdi eszik, egyből én is kedvet kapok hozzá. De ő kegyetlen, és sose ad belőle. A múltkor majdnem sikerült kilopnom egy mandulaszemet a szájából (hogy ő miért nem tud csukott szájjal beszélni), de időben lefülelt. A chipset is megkóstoltam már, mert szemfüles voltam, és megkaparintottam egy darabot. Ízlett. De leszidott, hogy nekem ez nem való. Persze, ha nekem árt, neki is. Én is átrágtam magam a múltkor azon a cikken a nassolás ártalmairól. Csak ilyenkor úgy tesz, mintha nem tudná.
Na, azért mi nagyon jóban vagyunk a gazdival. Sokszor simogat meg, s én ezt meg is hálálom neki. Adok puszit az orrára, ha simogat, csipogok egy picit, hogy érezze, elégedett vagyok. Csak azt nem értem, miért vett nekem fésűt? Mikor először megláttam, azt hittem, süni, és megbokszoltam. A gazdi győzködött, hogy muszáj eltűrnöm ezt az izét, mert egy oroszlánfejű nyuszilánynak mindig jólfésültnek kell lennie. Csak azt tudnám, hogy miért nevez akkor Topinak? Nem lehetek egy kicsit se "topis"?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
